Újabb kör
Fú de tele van már a faszom....újabb kör. Tegnap sikerült egy kicsit kikeverednem a negatív spirálból, ma ismét a sűrűjében vagyok. Újra azok a kérdések merülnek fel.....vajon jól csinálom? vajon nem rontom el? vajon mit érez a másik? vajon mi lehet benne velem kapcsolatban? Az önértékelés totális megsemmisülése az, amikor próbálsz valakinek megfelelni...dehát ezért vagyok itt, hogy ezt felderítsem magamban.
Néha azt érzem, hogy a válasz sokkal egyszerűbb.....NE CSINÁLD! Jah....csak kurva könnyű ezt mondani. A tudatalatti működés levetkőzése nem annyiból ered, hogy gondolok egyet és mától más ember vagyok. Persze, fejben dől el....csak az a kurva nagy helyzet, hogy nem tudatos szinten. A tudatalattit meg az érzések programozzák és hát elég nehéz ezeket az érzéseket megmásítani.
Kicsit homály van...néha azt érzem, hogy totál elveszítettem az életem felett a kontrollt, megsemmisültem és próbálom helyrehozni valahogy a dolgokat. Próbálok koordinálni. Talán ezt kéne elengedni. Talán csak engedni kéne, hogy történjenek a dolgok.
Miért csinálom ezt? Vagyis persze, tudom a válaszokat, traumatizálva van az agyam. Hogy szabaduljak ettől? Hogy engedjem el? Mit veszítek és mit nyerek ha elengedem a kontrollt? Amikor az ember az ismeretlen küszöbén áll, kurva nehéz dönteni. Ezt is akarom meg azt is. Mindent és talán semmit. Szívem szerint menekülnék, de tudom, hogy nem lehet. Nincs visszaút. És igazából előre se. Állok egy kereszteződésen és lövésem sincs merre induljak. Széttárt karokkal bámulok magam elé, hogy oké.....és most? Eddig hittem valamit, hittem, hogy amit csinálok azt jól csinálom. Hittem, hogy okos vagyok, értem az emberek nyelvét, hittem, hogy tisztán látok és érzékelem a környezetem.
Rá kellett döbbenjek, hogy nem...a korábbi hitrendszerem arra épült, hogy a világ egy fasza hely...hogy az emberek alapvetően jó szándékúak és nem akarnak bántani. Hogy az önzetlenség létezik. Ezt láttam, mert ezt akartam látni. De a világ ennél sokkal mocskosabb hely. Az emberek alattomosak, sunyik, ott szúrnak hátba, ahol a legkevésbé várnád. Résen kell lenni. Akar e mindenki ártani? Nem. De nem tudhatod előre, hogy ki fog. Eddig bíztam abban, hogy bízhatok...hogy adhatok, őszintén, nyitott szívvel. Most meg azt se tudom ki vagyok és kiben bízhatok. Változott a perspektíva. Eddig feltétel nélkül bíztam. Mindenkiben, csak magamban nem....ideje ezen változtatni.
Ez ilyen jó összefüggéstelen bejegyzés, de most ez van bennem. Ülök a munkában, triggerelve és ugyanazt a kört futom újra és újra. Próbálok irányítani valamit....amit nem lehet. Hogy a faszba kell ezt abbahagyni? Azt mondják, csak éld meg a veszteség fájdalmát....hát nem tudom, hogy attól tényleg abbamarad e. Talán igen. Talán ha a leckére fókuszálnék, ha az a kurva csökönyös agyam egyszer végre valahára TÉNYLEG engem akarna védeni, akkor meggátolna abban, hogy szar érzést okozzak magamnak. De nem engem akar védeni....hanem az életet. Köszi szépen, kurva jól be lettem programozva...