Ez vagyok én!

A mai nap a munkából hazajövet éreztem, hogy egy kis csendre vágyom. Magányra, egyedüllétre. Nem azért, mert szomorú voltam, hanem, mert ez esett jól. Amióta elkezdtem figyelni a belső iránytűmre, meglepően könnyű gondoskodni az érzelmi szükségleteimről. Na persze ezt még mindig csak kb 5%-ban sikerül észre vennem, de már ennek is örülök! Szóval magány kellett és csend. Kurva jól esett.

Ezekben az időszakokban szoktam felismerésre jutni. És ma is sikerült egyre, ami tudom, hogy talán az egyik legmeghatározóbb lesz az életem során. Mondom miről van szó...

Magamat tekintve, férfi vagyok. Nem az a klasszikus maszkulin, aki 120 kiló és tömény izom, nem. Férfi vagyok, de erőteljesen jelen vannak bennem a feminin energiák is. Sokáig ezt utáltam. Hogyne tettem volna, a legtöbb férfi nem beszél az érzéseiről, elrejti azokat, mert kőkeménynek KELL látszani. Mert a jó nők mellett ilyen faszik állnak és hát lássuk be...minden férfi arra vágyik. Gondolkodtam eddig így...

Magamat tekintve, férfi vagyok. Olyan férfi, akiben jócskán van empátia, kreativitás, szeretet. Persze nem vagyok papucs, de számomra fontos az érzelmi intimitás. Szeretek a páromhoz testben és lélekben kapcsolódni. Nem vagyok papucs, korántsem....inkább amolyan mélyen együttérző férfi. Na már most ettől akartam megszabadulni mindenáron. Azt gondoltam, hogy ha erős leszek, ha elnyomom az érzéseimet, akkor majd még férfiasabb leszek. Hát mit ne mondjak, sose jött be. Mindig az lett a vége, hogy valamilyen formában ezek az érzések manifesztálódtak. Nem kell mondjam, sem nem egészséges, se nem produktív formában. 33 évem ment el így. De ma megváltozott bennem valami.

Tudjátok mit? Szarok a világra. Szarok más férfiak véleményére. Sőt, mindenkiére. Ez vagyok én. Egy mélyen együttérző férfi, aki képes megállni a saját lábán, képes célokat kitűzni maga elé, tenni értük, hajtani, amíg erejéből telik....és mellette képes vagyok gyengédnek lenni, ráhangolódni az emberekre érzelmileg, észre venni szavak nélkül is, hogy mire van szüksége a másiknak. Ez vagyok én! És talán most életemben először, kibaszott büszke vagyok erre!

És tudjátok mit? Nem érdekel, hogy milyen társam lesz az életben! Aki lesz, az szeretni fog. Aki lesz, azt szeretni fogom. Úgy, ahogyan én szeretni tudok. Mélyen. Mindig is volt egy mottóm...."ketten a világ ellen". Ilyen vagyok egy kapcsolatban. A párommal közösen, a közös életünk csak a miénk. A világ legjobb dolgának tartom az esti összebújást. Persze nem borítanám fel soha a férfi-női egyensúlyt, nem is tudnám, én férfiként gondolkodok, a nő pedig nőként. De ilyen vagyok. Terhet veszek le a párom válláról ha azt látom, hogy érzelmileg túlterhelt. Leülök vele beszélgetni, meghallgatom, nem uralom le. Vezetem, ha szükséges, de nem bántanám soha azért, mert más az ingerküszöbe. Ez vagyok én! És soha nem leszek olyan, amit férfi ideálnak hívnak egyesek. Ez vagyok én! És szeretem, hogy ilyen vagyok! És aki hozzám tartozik, az pontosan ilyennek fog szeretni!

Ez kurva jó érzés!