Az erő

A mai nap témája az erő. Ez férfiként azt hiszem elég kardinális kérdés. Ráadásul kodependens férfiként. Vagyis azt hiszem, valahol már kifele tartok az úton....szóval.

Az elmúlt időszakban azt vettem észre magamon, hogy elkezdtem éber lenni arra, hogy mennyire igaz a mondás....minden belülről fakad. A boldogság, az öröm, a nyugalom, a jó érzés, a pozitivitás és ami belőlünk sugárzik, azt kapjuk vissza. Ez MINDEN esetben így van. Csak meg kell tanulnunk bízni benne, magunkban.

Szóval az erő...egy kodependens ember az erejét külső forrásokból szerzi, leginkább más emberekből (Ne keverjük össze a nárcisztikussal, totál más a mögöttes szándék). A társfüggőség, mint olyan, nagyon veszélyes dolog. Az ember nem csak a saját traumáját cipeli, de a másikét is. Hiszen azt vonzod, ami vagy. Na és amióta kicsit izoláltan élek és leginkább magamra figyelek, az a tapasztalat született bennem, hogy basszus...TÉNYLEG minden bennem van.

Tegnap este olyan fél 8 körül jött egy kósza gondolat, egy érzés, egy megfoghatatlan valami (szerintem ez az intuíció), hogy én a környezetben akarok lenni, nyugalomban, kapcsolódva magamhoz. Este fél 8-kor...érted?! Na és amióta elkezdtem kicsit engedni ezeknek az érzéseknek, azóta érdekes tapasztalatra tettem szert. A belső gyermek, a felsőbb én, vagy hívjuk bárhogy, koordinál. Nekünk, mint tudatára ébredt embernek pedig kutya kötelességünk (ésszerű keretek között) megadni neki azt, amire vágyik. Így hát nyakamba vettem a várost és elindultam. Egyébként elég feszült voltam, valahogy azt éreztem, hogy most erre van szükségem, akkor is, ha faszságnak tűnik.

Nagyon sokat sétáltam, szerte a városban, csupa olyan helyen, ahol sok a fa, vagy a tó, a lényeg, hogy ne a házakat lássam és ne legyen nagy zaj. Egyik helyszínről mentem a másikra. És valahol tudtam, hogy "nem vagyok normális", hiszen ki a faszom sétálgat éjszaka a városban csak úgy?! De azt éreztem legbelül, hogy "még nem akarok haza menni". Mintha csak a "belső gyermek" szólt volna hozzám amolyan érzés szinten, hogy ez most jó és én ezt még szeretném. Engedelmeskedtem neki. Körülbelül negyed 10-fél 10 lehetett mire haza értem és teljesen megváltozott addigra a lelki világom. Teljesen kisétáltam magamból a feszültséget, annyit adtam magamnak ebből az élményből amennyire szükségem volt. Se többet, se kevesebbet.

Azt hiszem, felnőtt emberként, felnőtt férfiként az erő elsődleges lépcsőfoka ez. Az öngondoskodás. Az, hogy a teremtő, logikus agyunkat első sorban arra használjuk, hogy magunknak érzelmi biztonságot tudjunk nyújtani. Az elme nagyon hálás, a mai nap ezerszer jobb kedvem volt és energikusabb is voltam, mint az elmúlt időszakban. Ez egy nagyon pici lépés, de azt hiszem nagyon fontos.

És igen, tudom, nem kaphatok meg mindent, amire vágyom - vagyis de. Csak külön kell választani, hogy mi az, amire az ego vágyik és mi az, amire a lélek. Ha hívhatjuk így. A lelket kell tölteni. Valójában nem számít semmi más. Azt hiszem, valahol ez a belső erő csírája, a mag, melyből táplálkozni lehet....immár önállóan.